GÖNDÖR László
Göndör László előadóművész, színházcsináló, Budapesten és Amsterdamban él. Közgazdászként végzett Budapesten, majd interdiszciplináris előadóművészetet tanult az Egyesült Államokban és Indonéziában. Külföldi tanulmányai befejezése után úgy döntött, hogy hazatér Magyarországra és az itthoni független színházi szcénában kezd el dolgozni és alkotni.
Művei pimasz és ironikus játékosságukról ismertek, a szórakoztatás és a tabu döntögetés mezsgyéjén kísérletezik és próbálja megtalálni közöttük az egyensúlyt. Műveiben keveredik a trash esztétikai a hagyományos szépséggel. Rajong a performativitásért, a „nem színészi színészkedésért” és önironikus módon kísérletet tesz arra, hogy showman legyen.
Első színházi darabját, a BajuSS című neodadaista operát a Színházi Kritikusok Céhe 2018-ban jelölte a legjobb zenés-színházi előadás díjára.
2020-ban elnyerte a Staféta-díjat, amely a fiatal feltörekvő színházcsinálóknak nyújt lehetőséget előadásaik létrehozásában. Ennek keretében született a Nagymamával álmodtam című előadás, amit 2021-ben mutattak be a Trafó Kortárs Művészetek Házában. Az előadás azóta is sikerrel fut a Trafóban, emellett számos itthoni és külföldi fesztiválra is meghívást kapott.
2023-ban újra elnyerte a Staféta-díjat, lehetőséget kapva, hogy 2025-ben a Trafó Nagytermében bemutassa a Nagymamával álmodtam 2.0-át.
Jelenleg az Amsterdami Egyetem hallgatója, ahol a Nemzetközi Dramaturgiai Mesterképzésen vesz részt.
Fotó: Dömölky Dániel